Pest megye

Változnak a gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai - Pilis

Pilis - Július elsejétől a káresemény bejelentését követően a biztosítóknak három hónapon belül kártérítési javaslatot kell tenniük, eddig ilyen időkorlát nem volt.
A kormány döntött a kereskedelmi törvény végrehajtását szolgáló rendelet megalkotásáról is.



Biztosítóváltás esetén az eddiginél könnyebb lesz érvényesíteniük kedvezményeiket az autósoknak, motorosoknak - közölte Gál J. Zoltán államtitkár a kormány ülése után, ahol ismertette a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló rendelet július elsejétől hatályos módosításait.



Eszerint ha halálesetet vagy súlyos személyi sérülést okoz egy azonosítatlan jármű, az eddigi gyakorlattal ellentétben nem csak a személyi sérüléssel kapcsolatos károkat, például a kórházi költségeket, hanem a dologi károkat, például az autóban keletkezett károkat is megtéríti a Kártalanítási Számla, amelyet a Magyar Biztosítók Szövetsége működtet.



Emellett újdonság, hogy a káresemény bejelentését követően a biztosítóknak három hónapon belül kártérítési javaslatot kell tenniük, eddig ilyen időkorlát nem volt.



Az államtitkár hangsúlyozta: jelentős változás, hogy biztosítóváltáskor a biztosítók egymástól is beszerezhetik az ügyfél kárigazolását, így nem kerül automatikusan a legrosszabb besorolásba, ha nem nyújtja be az előző biztosítójától származó dokumentumot. A régi biztosító 15 napon belül köteles kiállítani a kárigazolást, amelyet az ügyfél is kérhet.



A kötelező biztosítás szüneteltetésének lehetősége ezentúl kiterjed a motorkerékpárokra is, a személyautók, tehergépjárművek és a buszok mellett.


Forrás: www.budapest.hu

Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz/

Változnak a gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet
International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz


Programajánló

«
11. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu