Pest megye

Kapkodnak a pórul járt Il Ferrós ügyfelek után - Pilis

Pilis - Több autós cég is ráhajtott az IL Ferro, Mobil Reklám magára maradt ügyfeleire. Az elmúlt hetek során több autós cég is "segítséget" ajánlott nekik: zömében használt autójuk újraértékesítését.
Se szeri, se száma azonban azoknak a hitelneppereknek, akik most a fizetésképtelenné váló autósokat próbálják becserkészni - hívta fel a figyelmet mai számában a Népszabadság.

A részletekre kitérve a lap beszámol arról, hogy az AAA Autó Kft., a váci Dunakanyar Autócentrum és a soproni illetőségű Acura Holding is az ügyfelek autóinak újbóli eladását kínálja. A cégek megvásárolják a reklámautót, s refinanszírozzák a lízinghitelt. Mindezt persze csak azoknak ajánlják, akik legalább 20-40 százalékos önerővel, jóval rövidebb mint 10-12 éves futamidőre szálltak be. Gondot jelent azonban az ügyfeleknek, hogy az "ingyenautó" piaci árának megállapításakor többnyire le lehet vonni 10-20 százalékot, mivel csak listaáron, azaz akciós kedvezmények nélkül vásárolhattak autót. Ugyanakkor az autót már fél-egy évig használták is, ráadásul az ügyfelek sokszor nem is olyan műszaki paraméterekkel felszerelt autót kaptak meg, mint amilyet a reklámok alapján megrendeltek.

A hitelpiac is megmozdult a hirtelen megugró adósállomány miatt, s refinanszírozást ígérnek az ügyfeleknek. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) nemrég közzétett közleményében azonban óva inti a "segítség" után kapkodókat. Arra hívja fel a figyelmet a szervezet, hogy refinanszírozást ígérő vállalkozások csak továbbpasszolják az adóst egy másik pénzintézetnek, viszont ezért felveszik a hitelközvetítésért járó jutalékot.

A lap arra is kitér, hogy az érintett személyek száma a cégvezetők korábbi jelzései alapján 2-2,5 ezerre tehető, azonban a Magyar Rádió Krónika című műsorának információja szerint csak a CIB-nél 2000, a Merkantilnál pedig 1300 IL Ferrós ügyfelet tartanak nyilván. Rajtuk kívül az Erste Lízing további 1500, a Budapest Bank által létrehozott Budapest Lízing 900 érintett ügyféllel rendelkezik, de kisebb lízingeseknél is többezres ügyfélkörről lehet hallani.

Forrás: www.tozsdeforum.hu

Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz/

Kapkodnak a pórul járt Il Ferrós ügyfelek után - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet
International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz


Programajánló

«
11. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu