Pest megye

Bokros: 2010-ben megint megszorítások jöhetnek - Pilis

Pilis - Magyarországon lekicsinylik az országot érintő külföldi kritikákat, pedig külföldön erőteljes bírálatokat kap az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikája - mondta Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter.
A konvergencia-program kapcsán úgy vélekedett, hogy az abban szereplő, s az azóta megvalósított intázkedések nem elegendőek, valamint nincsenek megfelelő megoszlásban, összetételben előkészítve ahhoz, hogy az ígéreteknek megfelelően két év múlva elindítsanak egy gazdasági növekedést.

Ez azért baj, mivel ha 2009-ben nem éri el az ország a propaganda szinten állandóan hangoztatott és hőn áhított gazdasági növekedés, akkor megint elkezd majd a kormány költekezni. Ugyanis a 2010-es választást valahogy meg kell nyerni - tette hozzá. Így harmadszor is eljut az ország abba a helyzetbe, hogy komoly mértékű ikerdeficit alakul ki, amely lehet hogy 2009-ről 2010-re virradóan megint a 3%-os növekedésből 4,5%-osat csinál, de a hatalomra kerülő kormánynak 2010-ben megint egy stabilizációval kell kezdenie tevékenységét - hangsúlyozta.

Bokros arról is beszélt, hogy fel kell tenni a kérdést: az állam miért tart fent olyan intézményeket, amelyek nyelik a költségvetési pénzt, de a társadalom számára gyakorlatilag semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak. Kitért még arra is, hogy semmi nem indokolja, hogy a nyugdíjasok ne fizessenek járulékot, miközben ők veszik igénybe tömegével az egészségügyi szolgáltatásokat - számolt be az InfoRádió.


Forrás: www.tozsdeforum.hu

Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz/

Bokros: 2010-ben megint megszorítások jöhetnek - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet
International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz

Programajánló

«
11. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu