Pest megye

Az elbocsátott egészségügyi dolgozók elhelyezkedését segítenék - Pilis

Pilis - Július végéig lehet jelentkezni arra az elhelyezkedést segítő programra, amelyet az egészségügyi tárca az elbocsátott doktoroknak és ápolóknak, tehát a leépített egészségügyi dolgozóknak szervez.
A dolog szépséghibája, hogy csak interneten lehet jelentkezni, de az ide vonatkozó programot legkorábban csak délután lehet majd letölteni.

Számítások szerint összesen 1500 orvos és ötezer szakdolgozó marad munka nélkül a kórház-átalakítások miatt. Az utóbbi hetekben szinte naponta újabb és újabb intézmények jelezték, hogy dolgozók százaitól kénytelenek megválni. Az állás nélkül maradókat egy 500 millió forintos mobilitás programmal segítené a kormány, amelyre mától lehet jelentkezni - mondta a Krónikának Mohai Katalin, az egészségügyi tárca főosztályvezetője.

- Gyakorlatilag mindenki jogosult, aki az egészségügyi struktúraátalakítás kapcsán veszíti el április elsejét követően az állását, és vállalja, hogy egy másik intézményben közalkalmazotti jogviszonyt létesít, amely szintén a struktúraátalakítás kapcsán keres munkaerőt – tette hozzá.

Támogatást azok kaphatnak, akik jelenlegi munkahelyüktől legalább 50 kilométerrel messzebb vállalnak állást. A segély minimális összege egy havi bér, de ez a távolsággal arányban nő. Ha valaki több száz kilométert mozdul, akár egy évi fizetését is megkaphatja - tudtuk meg az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány szakmai igazgató-helyettesétől. Ugyanakkor mint kiderült, a jelentkezési lapot egy kisebb technikai hiba miatt egyelőre még nem lehet letölteni, de azt remélik, hogy késő délután már elérhető lesz. Pályázni csak interneten keresztül lehet a www.ofa.hu -n.

Forrás: www.radio.hu

Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz/

Az elbocsátott egészségügyi dolgozók elhelyezkedését segítenék - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet
International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz

Programajánló

«
12. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu