Érd

Érden hozza létre fejlesztési központját az AVL

Érden hozza létre fejlesztési központját az AVL
Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány az osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter elmondta: az AVL Hungary Kft. kutatás-fejlesztési központjának alapkő-letételi ünnepségén hangsúlyozta, a kormány támogatja a hasonló beruházásokat egyebek mellett azzal is, hogy a jövő héttől két százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adó mértékét és az adóadminisztrációt egyszerűsítő több döntést is életbe léptet. Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre, amelyből 253 állás felsőfokú végzettséghez kötött - tette hozzá.

Érden hozza létre fejlesztési központját az AVL

Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a maga nemében a világon egyedülállónak nevezte a központot, és elmondta, azon dolgoznak, hogy a különböző meghajtású motoroknál csökkentsék a károsanyag-kibocsátást. Úgy becsülte, hogy 2030-ra a járművek 70 százaléka hibridhajtású lesz, 30 százalékuk pedig teljesen elektromos meghajtású. T. Mészáros András polgármester arról beszélt, hogy Érd egy félig kész város, fiatal, képzett és növekvő lélekszámú lakossággal, valamint olyan infrastrukturális lehetőségekkel és adottságokkal, amilyenekkel kevés város rendelkezik. 

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu