Pest megye

Sikertörténet a hazai e-kereskedelem

Sikertörténet a hazai e-kereskedelem
Kimagaslóan teljesít a hazai online kereskedelem. A tavalyi évben 1,2 milliárd eurós árbevételt könyvelhetett el a szektor, ami hozzávetőlegesen 20 százalékos éves növekedési ütemet jelent. Sőt, kismértékű lassulás mellett a szektor növekedése a következő öt éves ciklusban megmaradhat, így a hazai e-kereskedelem ez idő alatt akár két és félszeresére bővülhet.
A hazai szektor kifejezetten koncentrált, az e-kereskedelem képét erősen formálják a vezető webáruházak. A teljes bevétel mindegy harmada a tíz legnagyobb szereplőnél landol, így elsősorban az ő konkurenciaharcuk határozza meg a piac történéseit. A vásárlók számára szinte már természetes, hogy egymást érik a leárazások és a különböző kampányok, amelyek során akár jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak. A szektor kis erőforrással rendelkező szereplői az esélytelen nyugalmával dőlhetnek hátra, hiszen nem képesek felvenni a versenyt a piacvezetők termékpalettájával és szolgáltatásaival.
 
A piac közepes méretű szereplői azonban néha kísérletet tesznek beleszólni a nagyok versenyébe. Mivel jelentős árukészlettel rendelkeznek, illetve képesek finanszírozni a leárazásokat, így kihívói lehetnek a legnagyobbaknak. Ugyanakkor ritkán állnak rendelkezésükre olyan minőségű gyártói és beszállítói kapcsolatok, amilyenekkel a piacvezetők rendelkeznek, így az árversenyben rendszerint alulmaradnak és a profitrátájukkal fizetnek a meggondolatlanságunkért.
 
A nagyok versengése ellenére a KKV szektor szereplőinek van keresnivalójuk a hazai e-kereskedelemben. A specializált piacok telítettsége kifejezetten alacsony, ráadásul megfelelő logisztikával, ügyes marketinggel és minőségi szolgáltatásokkal akár jelentős piaci részesedés is megszerezhető. Az e-kereskedelmi szakértők sokszor hangoztatják, hogy a magyar piac telítettsége kifejezetten alacsony, így a webáruházak növekedési lehetőségei adottak.
 
Elsősorban a vásárlási gyakoriság és az átlagos megrendelési érték növekedése segíti az eredményeket, így a már megszerzett vásárlói tömeg megtartása komoly fegyvertény lehet a webáruházak eszköztárában.
 
A teljes hazai e-kereskedelem fejlődését idézi elő a külföldi szereplők belépése. Már napjainkban is több külföldi online áruház van jelen a magyar piacon, sőt a legnagyobbak között is találunk ilyen kereskedőcégeket. A GKI Digital utolsó jelentése szerint a magyar tulajdonban lévő Extreme Digital bonyolítja a legnagyobb forgalmat, szorosan követik azonban a külföldi tulajdonban lévő kihívói. Az eMAG román tulajdonban lévő kereskedőcég, amely neve Romániában gyakorlatilag egyet jelent az e-kereskedelemmel, de Bulgáriában is gyorsan piacvezetővé volt képes válni. Sőt, a kifejezetten erős lengyel piacon is erős szereplőnek számít.
 
A német MediaMarkt neve elsősorban hagyományos szaküzleteinek köszönhetően közismert, de az online szektorban is a legnagyobbak közé tudott nőni. A Tesco a feltörekvő FMCG szektor képviselője, de a legnagyobbak között mindenképpen meg kell említeni a két cseh webplázát, a Mall és az Alza shopokat.
 
A piac folyamatosan globalizálódik, így természetes és szükséges folyamat, hogy a magyar e-kereskedők nyissanak a külföldi piacok iránt is. A hazai e-kereskedőkre egyáltalán nem jellemző a terjeszkedő kedv, ami a piac telítődéséből adódóan hamarosan megváltozhat. Az Extreme Digital 2010 óta a legtöbb szomszédos országban megnyitotta a webáruházát, sőt edigital.bg cím alatt bolgár áruházat is üzemeltet.
 
Szakértők szerint azonban az Edigital a fehér holló a történetben. Noha néhány webáruház nyitott egy-egy ország felé, jelentősebb regionális terjeszkedést nem végeznek a magyar online kereskedők. Bízhatunk abban, hogy ez hamarosan megváltozik és egyre jelentősebb szereplőnek számítunk majd a CEE régió országaiban.

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu