Pest megye

Okosmegoldások Pest megyében is

Okosmegoldások Pest megyében is
Okosváros programokról tárgyalt a kínai ZTE telekommunikációs vállalat több magyar település vezetésével Pest Megye házában.
 
Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke köszöntőjében szembe állította egymással, hogy egy kétszáz éves épületben tárgyalnak a holnapról, a holnapnak pedig nagyon fontos alakítója a ZTE. Felidézte, hogy lehetősége volt Kínában megtekinteni a ZTE központját, ahol bemutatták a fejlesztéseket és a jövőbeli terveket, "ami valóban a holnap". 



A cél, hogy a városainkat olyan technológiai színvonalra emeljük, ami már a 21. század



A ZTE együttműködésében már megvalósult Pest megyében egy projekt, a szentendrei okos parkolás tavaly nyár óta szolgálja ki az ott élőket. "De ez csak az első lépés arra, hogy városainkat olyan technológiai színvonalra emeljük, ami már a 21. század. Olyan fejlesztésekben gondolkodunk, amelyek elérik a kistelepüléseket is, de ehhez szükséges a városok fejlettségi szintjét növelni kell" - fogalmazott Szabó István. Szólt arról, hogy ismeretlen útra léptek, így hatalmas a felelősségük, ugyanakkor ki kell aknázni az összes technológiai lehetőséget.


/T.D.

Programajánló

«
17. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu