K Ö Z L E M É NY
2010. március 29-én.
Országos jelentőségű munkaértekezletet látott vendégül a Megyeháza
2010. március 29.
Az eseménynek, melynek szervezője az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztálya, már második alkalommal adott helyet a Pest Megyei Önkormányzat.
Dr. Szűcs Lajos nyitó beszéde
Az esemény pártolására nem kis részben az a magyarázat, hogy a szolgáltató megye koncepciója értelmében az önkormányzat e területen is egyértelműen elkötelezett minden előremutató kezdeményezés támogatása mellett. Ennek értelmében arra törekszik, hogy képes legyen hatékonyan támogatni és ösztönözni a megyében működő közművelődési intézményeket annak érdekében, hogy a közművelődés megyei intézményi bázisa erős, kompetens és felkészült legyen. E misszió tekintetében, az önállóan cselekvő, és egymással párbeszédre törekvő szakembereknek és intézményi vezetőknek különösen nagy a felelőssége, ezért a Pest Megyei Önkormányzat is nagy örömmel biztosít lehetőséget e vezetők személyes találkozóinak - hangsúlyozta megnyitójában Dr. Szűcs Lajos.
-lt-