Pest megye

Egyre elterjedtebbek az okos megoldások

Egyre elterjedtebbek az okos megoldások
Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke interjú keretében hangsúlyozta, hogy amit a ZTE megmutat, az már a holnap. A telekommunikációs kínai vállalattal tárgyaltak okosváros megoldásokról.
A megyei közgyűlés elnöke kifejtette, hogy az életünk szerves részévé vált már a okostelefonokkal való közlekedés, ennek kiterjesztésében pedig a ZTE elsődleges partner. Szólt a Szentendrén már megvalósult intelligens parkolási rendszerről is, melynek keretében egy applikáció segítségével kereshető üres parkolóhely. Hozzátette, hogy Szentendre polgármestere tervezi ennek tovább fejlesztését, hogy a város többi részén is igénybe vehessék a lakók.






A ZTE elsősorban távközléssel foglalkozó multinacionális vállalat, fő termékei vezeték nélküli és optikai átviteltechnikai eszközök és távközlési szoftverek. Ugyanakkor a fejlesztéseik a közlekedés terén is alkalmazható, Szabó István példaként említette az "okostankolást" és a vezető nélküli autókat. "Ez a holnap, ezt szeretnénk mindenkinek megmutatni" - hangsúlyozta.


 
/T.D.
 

Programajánló

«
18. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu