Vezető Hír

Az Infineon 32 milliárd forintos beruházást hajt végre Cegléden

Az Infineon 32 milliárd forintos beruházást hajt végre Cegléden
A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt, egyúttal pedig egy újabb fontos állomás Magyarország számára az elektromobilitásra épülő autóipar erősítésében.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a beruházás jelentősége miatt, illetve mert a fejlesztés segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását, a kormány 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég számára. Szijjártó Péter közölte, a beruházásnak köszönhetően olyan gyárat hoz létre az Infineon Cegléden, amelyben az elektromos és a hibrid meghajtású gépjárművekhez készülő inverterekhez gyártanak majd félvezetőket. Szijjártó Péter szerint az Infineon új beruházása tovább erősíti a német-magyar gazdasági kapcsolatokat.


Az Infineon 32 milliárd forintos beruházást hajt végre Cegléden
 
Jörg Spiegel, az Infineon Technologies AG alelnöke, az Infineon Technologies Cegléd Kft. felügyelőbizottságának a tagja elmondta: elektromobilitási gyárat hoznak létre Cegléden - ahol 1300 embert foglalkoztatnak -, ugyanis a következő öt évben jelentős bővülésre számítanak ebben az iparágban. Kiemelte, hogy az elektromobilitással az autóipar hozzá tud járulni a klímavédelemhez.

Programajánló

«
24. 2019. augusztus
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
júl.
29.
júl.
30.
júl.
31.
aug.
1.
aug.
2.
aug.
3.
aug.
4.
aug.
5.
aug.
6.
aug.
7.
aug.
8.
aug.
9.
aug.
10.
aug.
11.
aug.
12.
aug.
13.
aug.
14.
aug.
15.
aug.
16.
aug.
17.
aug.
18.
aug.
19.
aug.
20.
aug.
21.
aug.
22.
aug.
23.
aug.
24.
aug.
25.
aug.
26.
aug.
27.
aug.
28.
aug.
29.
aug.
30.
aug.
31.
sze.
01.

Partnereink


 
 
 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu