Pest megye

Átadták a Pest megyei levéltár új épületszárnyát

Átadták a Pest megyei levéltár új épületszárnyát
Budapesten adták át a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltárának új épületszárnyát. Rétvári Bence az ünnepségen hangsúlyozta: a kormány döntése alapján jövő évtől 90 millió forint plusz forrás épülhet be az MNL éves költségvetésébe.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: a 233 éves intézmény Vágóhíd utcai épülete 2300 négyzetméter hasznos alapterülettel, és az eddigi 16 ezer mellett további 8200 iratfolyóméternyi kapacitással bővült a könyvtári szárny megépítésével. Emlékeztetett arra is: az elmúlt években országszerte több mint 250 millió forintból bővültek látogatóközpontokkal, a nagyközönség fogadására alkalmas épületrészekkel a levéltárak.


Átadták a Pest megyei levéltár új épületszárnyát
Naponta több tízezer határozatot hoz a megyei kormányhivatal, amelyek a levéltárba kerülnek


Szabó Csaba, az MNL főigazgatója elmondta: a megyei levéltárak 2012-es integrációja óta a Pest megyei intézmény az ötödik, ahol új vagy megújult épületet adtak át. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az ünnepségen elmondta, hogy a megyei kormányhivatal naponta több tízezer határozatot hoz, amelyek a levéltárba kerülnek. Úgy vélte, a levéltár az államigazgatás "lelkiismerete", hiszen az iratok évtizedes távlatból történelmi forrásként hasznosulhatnak majd.

MTI/T.D.

Programajánló

«
11. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu