Vezető Hír

80 milliárd forintot kap Pest megye fejlesztésekre

80 milliárd forintot kap Pest megye fejlesztésekre
Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, ezért a kormány úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány hétfőn foglalkozott a földérverésekből származó bevételek sorsával is, és kiemelt társadalompolitikai célnak tekinti ipari parkok építését, az ehhez szükséges forrásokról pénteki ülésén dönt a kormány. Emellett közölte, hogy ugyancsak pénteken véglegesítik a megvalósítandó útépítések listáját, több száz kilométer új út épül több ezer milliárd forintból az ország infrastruktúrája javítása céljából, ami hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.




Ezen felül az M4 gyorsforgalmi út M0-Cegléd közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére kedden jelent meg közbeszerzési felhívás, eredményes eljárás esetén az év végén megkezdődhetnek a 44,3 kilométer hosszú út kivitelezési munkálatai. Jelentős fejlődést várnak a gyorsforgalmi út megépülésétől. Pest megye egész keleti és középső részére hatással lesz mind az ipar, mind a lakóterületek fejlesztése, munkahelyek teremtése szempontjából.


/T.D.

Programajánló

«
15. 2019. november
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
okt.
28.
okt.
29.
okt.
30.
okt.
31.
nov.
1.
nov.
2.
nov.
3.
nov.
4.
nov.
5.
nov.
6.
nov.
7.
nov.
8.
nov.
9.
nov.
10.
nov.
11.
nov.
12.
nov.
13.
nov.
14.
nov.
15.
nov.
16.
nov.
17.
nov.
18.
nov.
19.
nov.
20.
nov.
21.
nov.
22.
nov.
23.
nov.
24.
nov.
25.
nov.
26.
nov.
27.
nov.
28.
nov.
29.
nov.
30.
dec.
01.

Partnereink


 
 
 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu