Helyi Hírek Helyieknek
2010.09.03 - péntek, Hilda napja van.
archívum
programajánló
Mehet

XVIII. Váci Világi Vigalom
2010. júl. 22., csütörtök, 05.00.26
2010. július 23-24-25.-én a Vácra látogatókat ismét a Váci Világi Vigalom barokk forgata köszönti. A történelmi belváros helyszínein és a Duna parti sétányon zajló rendezvény a XVIII. századi korba kalauzol el.
Az 1993 óta megrendezésre kerülő három napos Vigalom nemcsak a barokk kort idézi meg, hanem bemutatja a városban és környéken lévő művészeti értékeket, építészeti kultúrát, valamint közismert produkciókat.
A rendezvény a barokk jegyében született: a város, a főtér, mint építészeti környezet adja a hátterét a jelmezes ceremóniáknak és sokszínű programoknak. A szervezők koncepcióját tekintve a néptánc, népzene mellett ebben az évben Erkel Ferenc művei felé fordul nagyobb figyelem, hiszen 200 éve született a kiváló művész, a nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zeneszerzője.

XVIII.Váci Világi Vigalom

A vigalom háromnapos rendezvénye során hét színpadon zajlanak a programok. A belvárosi főtéri és udvari helyszíneken a program világzenei, jazz és folklórműsorokból áll össze

A vigalomhoz kapcsolódóan hét kiállítási helyszín fogadja a képzőművészet után érdeklődőket. Kiemelt köztük a Curia galériában nyíló „Váci Barokk" című csoportos kiállítás, mely helyi alkotók műveit mutatja be.
2010-ben gasztronómiai ínyencség is színesíti a programkínálatot, a Vendégvárók Váci Egyesületének ajánlásával Váci Világi Vigalomhoz kötődve a Barlang Étverem és Bár étlapjára tűzi a Mária Terézia korát idéző főúri menü kínálatot.
A „Mária Teréziát" kísérő felvonulásra várják a szervezők a színes, ötletes jelmezben érkezőket korhatár nélkül. A program célja, hogy a résztvevők és az érdeklődők - mintegy időutazás keretében - részesei legyenek Vác belvárosában egy barokk korabeli vigalomnak.

XVIII.Váci Világi Vigalom

A rendezvény kreatív ötlete, a barokk jelmezverseny megrendezése immár ötéves múltra tekint vissza

Számos helyszínen és élménnyel fogadja az érdeklődőket a Váci Világi Vigalom rendezvénye: hangversenyek, kiállítások, utcai rendezvények, a Duna-parton és a belváros színpadain fellépő együttesek műsorai adják a bőséges kínálatot.


A rendezvény részletes programkínálatát itt érheti el, bővebb információt pedig a www.vacivigalom.hu oldalon találhat.




Parlamenti hírek Fórum E-mail Keresés Galériák
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Partnerek
Orbán Viktor honlapja
Dr. Pesti Imre hírportál
Dr. Szűcs Lajos hírportál
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz