Pest megye

Választási bizottságok tagjainak eskütétele

Választási bizottságok tagjainak eskütétele

A Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése a választási eljárásról szóló  1997. évi C. törvény 23. § (3) bekezdésében foglaltak szerint 2010. január 29-i ülésén a 2/2010. (01.29.) sz Kgy. határozatával megválasztotta az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok, valamint a Pest Megyei Területi Választási Bizottság tagjait, póttagjait.

A választási bizottságok működésének megkezdéséhez szükséges, hogy a bizottságok tagjai a választási eljárási törvényben meghatározott esküt letegyék. Az ünnepélyes eskütételre 2010. február 8-án, illetve február 9-én került sor a Pest Megyei Vármegyeházán. A Himnusz meghallgatása után elsőként Dr. Szép Tibor, a megyei önkormányzat főjegyzője üdvözölte a megjelenteket.


Ezt követően - az eljárási törvényben foglaltaknak megfelelően – Dr. Szűcs Lajos a Pest Megyei Önkormányzat elnöke kérte ki az esküt, aki köszöntőjében különös hangsúllyal emlékezett meg az esemény ünnepélyes jellegéről, a megválasztottak felelősségéről, és jelentőséggel teljes szerepéről.


Idézet az  1997. évi C. tőrvényből: „A választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.”


Pest Megye Online


Szóljon hozzá a fórumon!

Programajánló

«
08. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu