Pest megye

Újabb pályázatokat nyújt be Cegléd

Újabb pályázatokat nyújt be Cegléd

Három Európai Uniós pályázati felhíváson indul Cegléd város.

Cegléd újabb pályázatokat nyújt be az Európai Uniós pályázati felhíváson, mellyel terv szerint a Török Ignác utcát újítanák meg, egy újabb épülettel bővítenék a Ceglédi Gyógyfürdőt, illetve ipari területeket fejlesztenének.

Földi László országgyűlési képviselő a március 26-i testületi ülésen elmondta, hogy a legfontosabb dolognak azt tartja, hogy a város és a települések kilábaltak az adósságból, ami annak idején több mint 5 milliárd forintot jelentett Ceglédnek. A képviselő megemlítette az eddigi fejlesztéseket is, melyek között szerepelt az M4-es autóút felújítása, a növekvő munkaerő foglalkoztatása, illetve a Gál József Sportcsarnok újjáépítése.

A pályázati felhívások közül Cegléd város a "Belterületi utak fejlesztése", a "Helyi és térségi turizmusfejlesztés", illetve a "Helyi gazdaságfejlesztés" című felhíváson nyújt be pályázatot, melyek összege egyenként 150-, 300-, illetve 400 millió forint.

G.B.

(Kép forrás: www.iranycegled.hu)

Programajánló

«
20. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu