Sikeres Karácsonyi Kirakodó Vásár Pilisszentivánon
PilisCentrum.hu - csapata széleskörű reklámozási szolgáltatásaival és néhány kreatív kézműves foglalkozás megtartásával tudott hozzájárulni a program sikeres lebonyolításához.
Szombaton reggel a Főtéren megkezdődött kirakodó vásár. A környékbeli kézművesek igényes portékáikkal kápráztatták el az érdeklődőket. Úgy tűnt, az időjárás is kedvezni fog a rendezvénynek - a napsütötte Főtér nagyon hangulatos helyszínt biztosított a vásárhoz, a hideget pedig forró sült gesztenyével és forralt borral lehetett elűzni.
Az adventi készülődést a Deutsches Theater Budapest „Fel nagy örömre”című előadása koronázta meg, majd az esti mise után meggyújtották a Főtéren elhelyezett adventi koszorún az első gyertyát.
A szervező csapat nevében ez úton is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, akik a rendezvény lebonyolításához idejüket, energiájukat adták, támogatóknak a segítséget, mely nélkül ezen rendezvényt nem sikerült volna ilyen színvonalansan megszervezni.
"Az ádvent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. Az 5. században az ádventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később a négy hétre csökkent."
Ádvent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.
Ádvent első vasárnapja
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
Ádvent második vasárnapja
Színe hasonlóképpen a lila. Az ádvent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.
Pilis Online: pilis.pestmegye.com
Szóljon hozzá a fórumon!