Pest megye

Pest megye vállalkozásra csábít

Pest megye vállalkozásra csábít
Idén március 31-ig 9689 társas vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon. Továbbra is az ország központi régiója, vagyis Budapest és Pest megye csábítja leginkább vállalkozásra az embereket.
Idén március 31-ig 9689 társas vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon; ez több mint 16 százalékos növekedés az előző év azonos időszaki valamivel több mint nyolcezerhez képest - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adataiból. A Wolters Kluwer Kft. közleménye szerint egy Demján Sándor és egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég is tagja volt 2013 első negyedévében annak a mindössze négytagú elit listának, amelyen a legalább egymilliárd forintos alaptőkével újonnan létrehozott társaságok szerepeltek (további két szereplője pedig egy vagyonkezelő holding és egy átalakult szállodavállalat volt). Az újonnan alakult cégek száma a tavalyi néhány százalékos visszaesés után indult ismét növekedésnek.



Az első negyedév végéig 9689 vállalkozás kezdte meg a tevékenységét - és ez a szám kissé még emelkedhet is, mivel a társaságok egy részének bejegyzése, főleg eljárási és adminisztratív okok miatt, akár hónapokig is elhúzódhat -, míg egy évvel korábban ez a szám csak 8290 volt. A csaknem 17 százalékos növekedés hátterében főként a kft.-alapítási kedv növekedése áll. A tavalyi 7468-cal szemben az idei első negyedévben csaknem kilencezer (8920) új kft. jött létre - ez közel húsz százalékos emelkedés -, vagyis több mint ahány új vállalkozás összesen elindult egy évvel korábban. Abszolút értékben kissé, arányaiban pedig jelentősen nőtt az induló részvénytársaságok száma is: 72-ről 85-re, vagyis 18 százalékkal. Ugyanakkor kevesebb betéti társaság alakult az idei első negyedévben: 581 után 523, ami tíz százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Abban nincs változás, hogy továbbra is az ország központi régiója, vagyis Budapest és Pest megye csábítja leginkább vállalkozásra az embereket. A 9689 idei új társaságból 4179 budapesti székhelyű, ami a Pest megyei 1323 új céggel együtt azt jelenti, hogy az induló vállalkozások csaknem 57 százaléka ebben a régióban van. A részvénytársaságoknál az átlagot bőven meghaladó ez a területi koncentráció: 62 budapesti és 9 Pest megyei van, ami 83 százalékos arányt jelent.



A megyei önkormányzat által nemrég megrendezett vállalkozási fórumokon elhangzott, hogy Pest megyében az uniós források mintegy harmadát közvetlenül a kis és közepes méretű vállalkozások használhatják fel, további harmada pedig olyan programokat fog támogatni, amelyek egy része (oktatás és képzés, szakképzés, munkaerő piaci beavatkozások) hozzájárul a KKV-k üzleti környezetének javításához. Fontos eredmény, hogy az elmúlt hónapok alatt lefolytatott egyeztetések révén sikerült elérni azt, hogy eredeti elképzelésekkel szemben számos Pest megyei településen magasabb támogatási intenzitással lehet majd beruházásokat és fejlesztéseket támogatni. A könnyítést az Európai Bizottság is jóváhagyta. Így például Gyálon, Vecsésen és Gyömrőn, vagy az Ipoly-mentén, az Aszódi kistérség településein, Cegléd és Nagykőrös, továbbá Nagykáta térségében. A vállalkozások méretétől függően 45, vagy akár 55%-os támogatási arány is adható lesz.



Az új vállalkozások a korábbi években megszokottakhoz hasonlóan jellemzően csekély tőkével alakulnak: 6093 vállalkozás tőkéje nem haladja meg a félmillió forintot, 565 vállalkozásé a 100 000 forintot sem (közülük 429 bt., vagyis csak 94 betéti társaság alakult ennél magasabb jegyzett tőkével). A másik végletet jelző két, legalább egymilliárdos cég mellett sincs túl sok vagyonos cég: legalább százmillió forintos tőkével csak 14 vállalkozás indult az idei első negyedévben - a két milliárdost is beleértve -, míg tavaly 25 ilyen társaság kezdte meg működését március végéig.
forrás: MTI / www.pestmegye.hu

Programajánló

«
18. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu