Mégsem hiányzik többszázezer bevallás - Pilis
Pilis - Nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint több százezer adóköteles mulasztotta el megküldeni szja-bevallását az adóhivatalnak - jelentette ki az InfoRádióban az APEH ügyfélkapcsolati és tájékoztatási Főosztályának vezetője, Kovács Ferenc.
Mint kiderült: idén 4,5 millió személyi jövedelemadó bevallás érkezett az adóhivatalhoz, a visszaigénylések elérték a 85 milliárd forintot, a késedelmes visszautalás miatt pedig 5 millió forint késedelmi kamatot fizetett eddig az adóhivatal.
Kovács Ferenc elmondta, hogy mindössze néhány ezren felejteték el leadni szja-bevallásukat. Azok, akik késve küldik meg a bevallást, maximum százezer forintos mulasztási bírságra számíthatnak, ez alól azonban vannak kivételek - jegyezte meg. Ha az adózó azért nem tudta kitölteni a papírokat, mert például kórházban volt, igazolási kérelmet kell csatolnia bevallásához.
Arra is kitért, hogy már 85 milliárd forintot utaltak vissza az adózóknak, pedig a bevallások egy részét még nem dolgozta fel a hivatal. Ez a szám nagyobb, mint tavaly. Amennyiben az APEH nem tudja tartani a visszaigénylések kiutalására szabott 30 napos határidőt, késedelmi pótlékot kell fizetnie. Emiatt eddig 5 millió forintot költött az adóhatóság - tette hozzá Kovács Ferenc.
Forrás: www.tozsdeforum.hu
Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz/
Mégsem hiányzik többszázezer bevallás - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet
International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz