Közbiztonságot elősegítő tanácsok, halottak napjára
Ahhoz hogy ezt a kegyeleti látogatást ne árnyékolja be semmi, érdemes odafigyelnünk néhány dologra - Piliscsaba.hu.
Halottak napja
Gépkocsinkkal mindig a kijelölt parkolóhelyen parkoljunk, jól zárjuk be azt, ha van riasztónk, azt kapcsoljuk be. Az ülésen ne hagyjunk táskát, kabátot, a műszerfalon GPS-t, mobiltelefont, hiszen ez csábítja a gépkocsi feltörőket. A temetőben is vigyázzunk értékeinkre, kézitáskánkat ne rakjuk a sírra, amíg elmegyünk vízért, hiszen könnyen előfordulhat, hogy mire visszatérünk, már nem találjuk ott. A polgárőrség és a rendőrség mindkét napon sötétedéstől kiemelt szolgálatot szervezett a temetőkhöz, kérjük, segítsék munkánkat egy kis odafigyeléssel.
Az ünnep mai formája a bencés szerzetesektől származik, akik már a 10. században ezen a napon emlékeztek meg az összes megholtról. Az Egyház élő hittel terjeszti bizakodó kérését a Mindenható elé: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”.
Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát. Az sem ismert, hogy miért pont november elsejére esett a választás, talán valamelyik pogány rítus átvétele állhat a háttérben (kelta újév vagy hispán-gall ünnep).
Mindenszentek, akárcsak a minden vértanú ünnepe idővel vesztített jelentőségéből, a három ünnep közül a halottak napjának épült be egyedül a világi ünnepek közé.
Köszönettel:
Simon Gyula
Piliscsaba polgárőrség
Forrás: www.piliscsaba.hu
Pilis Online: pilis.pestmegye.com
Szóljon hozzá a fórumon!

Sok helyen már Mindenszentek ünnepének estéjén megemlékezést tartanak a megholtakról.
A gyászmisék prefációi az örök életről és a dicsőséges feltámadásról szólnak: „A boldog feltámadás reménye Krisztusban ragyogott föl nekünk, és így, bár szomorít a halál kényszere, az ígért örök élet megvigasztal minket. Mert híveid élete, Urunk, megváltozik, de meg nem szűnik, és amikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja.”
E napon sokszor fohászkodunk: „Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik!”
Mindenszentek
III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt halottak napja - mindenszentekazért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnájátmindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. A történtekből kiolvasható, hogy a mindenszentek nem a vértanúk ünnepének új értelmezése, hanem attól teljesen független kezdeményezés.
Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát. Az sem ismert, hogy miért pont november elsejére esett a választás, talán valamelyik pogány rítus átvétele állhat a háttérben (kelta újév vagy hispán-gall ünnep).
Mindenszentek, akárcsak a minden vértanú ünnepe idővel vesztített jelentőségéből, a három ünnep közül a halottak napjának épült be egyedül a világi ünnepek közé.
Az egymás utáni napokon ünnepelt mindenszentek és halottak napja közül egyértelműen az utóbbi dominál, annak ellenére, hogy a megemlékezés később alakult ki.
Köszönettel:
Simon Gyula
Piliscsaba polgárőrség
Forrás: www.piliscsaba.hu
Pilis Online: pilis.pestmegye.com
Szóljon hozzá a fórumon!