Pest megye

Kassai Thália Színház megsegítésére tartandó jótékonysági előadás Maglódon

Kassai Thália Színház megsegítésére tartandó jótékonysági előadás Maglódon

A Magyar Kultúra Napja alkalmából jótékonysági előadást rendez a Kassai Thália Színház megsegítésére a maglódi MagHáz.

A tavalyi évben éppen negyvenedik évfordulóját ünneplő színház gondokkal küzd. Segélykiáltásukat meghallva több vonalon indultak meg akciók, melyek közül a Duna Tv gyűjtése a legismertebb és legsikeresebb.

 

A Kassai Thália Színház főbejárata

 

A Kassai Thália Színház


Maglódon önálló kezdeményezésként vendégjátékra hívták meg a társulatot, melynek költségeit a MagHáz állja. A teljes bevételt, pedig felajánlják a 2010 áprilisában bemutatandó Márai: A gyertyák csonkig égnek című produkció díszleteinek költségeire, melyet az egykori alapító, Beke Sándor rendez Kassán.

 

Kollár Péter a Kassai Thália Színház iagazgatója

 

Kollár Péter a Kassai Thália Színház iagazgatója


Kollár Péter igazgató úr irányításával kezdhetett új életet a színház az 1990-es években. Ekkortól már magyar nyelvű színházként tartották számon. Ez az új élet pedig, tavaly úgy tűnt, csak 2009-ig tart, mert félő volt, hogy a negyvenéves Thália-múltnak központi támogatás hiányában vége szakad.

 

Színjátszó műzészet szimbolizálása

 

Szerelem, Ó! című produkciót fogják bemutatni a Kassai Thália Színház művészei


Az előadás kezdete: 2010. január 22-én 19:30 –kor lesz. A jegyek 1 500 Ft-os és támogatói jegyek 5 000 Ft-os áron kaphatók. Díszvendég: Beke Sándor, a Thália Színház megalapítója és első művészeti vezetője. Fellépnek a Kassai Thália Színház művészei a Szerelem, Ó! című produkcióval. Az est védnöke: Vaskó Krisztián kulturális ügyekkel megbízott alpolgármester.

 

- RJ -

 

Szóljon hozzá a fórumon!

Programajánló

«
13. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu