Felhívás a szülőknek! Tragédiához vezethet a nyári vakáció - Pilis
Pilis - Érdemes odafigyelni a gyermekekre, nyáron könnyebben válnak bűncselekmény áldozatává, és többen csavarognak el.
A nyári időszakban nagy hangsúlyt fektet a rendőrség a szabad vizek és a kijelölt fürdőzőhelyek ellenőrzésére - közölte a szegedi vízirendészet parancsnok-helyettese.
Megyeri Árpád sajtótájékoztatón elmondta: a Tiszát az országhatártól a tiszaugi hídig, 247 folyamkilométeren ellenőrzik, két szolgálati helyről, Szegedről és Csongrádról. A munkát nyolc vízi járművel, valamint terepjárókkal végzik; napi rendszerességgel, folyamatosan ellenőrzik a területet.
Szeged belterületén jelenleg nincs kijelölt fürdőhely, azaz tilos a Tiszában úszni, csak a napozás megengedett a parton. A városhoz legközelebbi kijelölt fürdőhely Algyőnél van - mondta. Hangsúlyozta: a szülőknek, felnőtteknek fokozottan figyelni kell a hat éven aluli, illetve a 14 éven aluli, úszni nem tudó gyerekekre, a vízben legalább karnyújtásnyira kell állni tőlük, hiszen könnyen elmerülhetnek.
Radics Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti osztályvezetője hozzátette: a nyári szünet idején egyébként is jobban oda kell figyelni a felszabadultabb hangulatú gyerekekre, ők ebben az időszakban könnyebben válnak bűncselekmény áldozatává, vagy keverednek szabálysértésbe.
A gyerekek jelenléte a járművezetőktől is fokozott figyelmet igényel, hogy elkerülhessék a baleseteket. Tavaly 99 gyermeket ért baleset, ezek közül egy halálos, 19 pedig súlyos volt - mondta.
Nagy Pál, a megyei kapitányság bűnmegelőzési munkatársa kitért rá, hogy a nyári hónapokban nő az eltűnések száma és több gyermek csavarog el. Többet járnak szórakozni, új ismeretségeket kötnek és a szülői felügyelet "enyhülése" miatt könnyebben próbálnak ki kábítószereket is. Ebben az időszakban is a megelőzés a legfontosabb, amelyben a mobiltelefonos kapcsolattartás és a nagyszülők is segíthetnek, nyári táborral szintén biztosítható a felnőtt jelenléte - fogalmazott az ifjúságvédelmi szakember.
Forrás: www.hirado.hu
Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz/
Felhívás a szülőknek! Tragédiához vezethet a nyári vakáció - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet
International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz