Pest megye

Budaörsön Innovációs és Oktatási központot hoz létre a Porsche

Budaörsön Innovációs és Oktatási központot hoz létre a Porsche
A Porsche Hungária Kft budaörsi alkatrészközpontja mellett helyezték el a 2 milliárd forintból megvalósuló Innovációs és Oktatási Centrum alapkövét.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára örül annak, hogy a központ létrehozásával hozzájárul a cég az innovációhoz és szakemberképzéshez. A kormány célja, hogy az új beruházásokban emelkedjen a kutatás-fejlesztési kapacitások aránya.


A Porsche Hungary Kft tervei szerint 2030-ra már a járműértékesítésük felét az elektromos autók fogják kitenni

Az államtitkár úgy gondolja, hogy a hazai high-tech beruházások megteremtéséhez a járműgyártásnak meghatározó szerepe van. Kitért rá, hogy a Klíma és Természetvédelmi Akcióterv több intézkedésével támogatják a közúti közlekedés zöldítését. A családok, vállalkozások, közintézmények számára lehetőség van pályázati úton elektromos járművek beszerzésére. A Zöld Plusz Program 36 milliárd forintos keretéből 10 éven belül elektromos buszok állhatnak forgalomba.

Mosóczi László szerint a célok megvalósításához szükség van naprakész és versenyképes tudással rendelkező szakemberekre, pályakezdőkre is.

Németh Balázs, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 2 milliárd forintból megvalósuló Innovációs és Oktatási központot a cég önerőből fizeti. Az új létesítményben importőr képzések, műszaki oktatások fognak zajlani elsődlegesen közel 1000 fő értékesítési és szervízfeladatokat ellátó kolléga számára.

A beruházással lehetővé válik, hogy a cég multifunkciós kapacitása bővüljön. A cégen belül várhatóan 5-10 új munkahelyet hoznak létre az oktatás területén.

Az ügyvezető közölte, hogy a Volkswagen konszern elkötelezett a zöldítés iránt. Úgy tervezik, hogy 2030-ban a cég járműértékesítésének a felét már az elektromos járművek fogják kitenni. Ennek megvalósításának érdekében évente új modelleket vezetnek be a piacra.

BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk

Programajánló

«
20. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu