Pest megye

Boldogság drogok nélkül

Boldogság drogok nélkül

Általános iskola előtt fogtak el drogterjesztőket a napokban az egyik Pest megyei kisvárosban - mondta dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke a Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum konferenciáján.

Arra is kitért, naponta hallhatunk olyan híreket, amelyek arról szólnak, hogy Magyarországon drogot termesztenek, drogot értékesítenek. Éppen ezért van óriási jelentősége a témával kapcsolatos tanácskozásoknak, hiszen egyetlen egy nap sem felesleges, ami a kábítószer elleni küzdelemre irányítja a figyelmet - hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. A megye valamennyi településének segítséget kíván nyújtani a Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum - szögezte le a testület elnöke. Sinkovicz László elégedettséggel állapította meg, hogy a Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által rendezett konferenciák iránt egyre magasabb az érdeklődés, ennek köszönhetően egyre többen tanulhatnak a hallottakból, és egyre többen vihetnek magukkal szellemi muníciót a hétköznapokra.

 

dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke

 

Dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke


Rosszul érzik magukat a bőrükben, fogalmuk sincs mi lesz a jövőben, és nem bíznak meg az emberekben –ez a drámai kép jellemzi a 10 és 20 év közötti fiatalokat, figyelmeztetett a konferencián Dr. Bagdy Emőke. A szakember útmutatása szerint a kulcsszó a kötődés. Azaz legyen valaki, aki figyel rám, akinek én vagyok a legfontosabb. A professzor asszony szerint azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy a tárgyakban megtestesülő boldogság igen rövid életű, általában két hétig tart ez a fajta öröm. És hogy mi a boldogság titka? A válasz már csak azért sem egyszerű, mert maga a boldogság is szubjektív fogalom. Dr. Bagdy Emőke azonban több összefüggésre is rámutatott.  Így például arra is, hogy kutatók bebizonyították, azok az emberek, akik célokat tűznek ki és terveket szőnek, sokkal jobb egészségügyi állapotban lesznek tíz év múlva, mint akiknek nincs jövőképük. A kritizáló kultúra jellemző Magyarországra és általában negatív  impulzusokat adunk. Éppen ezért a szakember azt tanácsolta, hogy táplálnunk kell az optimizmust, meg kell tanulnunk rendszeresen köszönetet mondani és kifejezni a hálánkat.

 

Boldogság drogok nélkül, tiszta utakon

 

Boldogság drogok nélkül, tiszta utakon


Ezt azzal támasztotta alá, hogy a pozitív üzenet jobb közérzetet eredményez. Azt is ajánlotta, hogy ne felejtsünk el mosolyogni és jókat nevetni, a humor ugyanis szomorú helyzeteket tehet elviselhetővé, vagy akár viccessé. Martos Tamás pszichológus a napjainkra jellemző stresszt kiváltó tényezőként említette a teljesítménykényszert, a túlzott elvárásokat és a zsúfoltságot. Egy átlagos napot leírva elmondta, reggel az ébresztő órára felriadunk, sietnünk kell a reggelivel, dugóba keveredhetünk útközben, konfliktusok érhetnek a munkahelyünkön, dolgoznunk kell ebédszünetben, a munka végeztével hivatalos ügyet kell intéznünk és otthon családtagunkkal is konfliktusba keveredhetünk. A szakember a stressz helyzetek értékelésével kapcsolatosan azt mondta, érdemes megvizsgálnunk, hogy fontos-e számunkra az adott stresszes helyzet, stresszes ügy, indokoltak-e a helyzettel kapcsolatos gondolataink, érzéseink, tudunk-e a helyzeten pozitívan változtatni és érdemes-e ezt megpróbálnunk. Amennyiben egyik pontra is nemmel válaszolunk, akkor feszültség levezetésre van szükségünk. Ebben tanácsa szerint segíthet a relaxáció, a „gondolat stop”,  és a figyelem elterelés.

 


Pest Megye Online


Szóljon hozzá a fórumon!


- rj -

Programajánló

«
10. 2024. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.
Jun.
01.
Jun.
02.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu