Átadták a milleniumi zászlót a Pest Megyei Levéltárban
A millennium évében a megyei fenntartású intézmények is átvehetik az ezer évet szimbolizáló megyei zászlót. A Pest Megyei Levéltárhoz az első Pest megyei nádor-főispán 350. évfordulója alkalmából tartott tudományos ülésen érkezett meg a lobogó.
Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke az ünnepségen elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy a múlt szentélyében ő nyújthatja át a zászlót, hisz a levéltár az a hely, ahol országunk, nemzetünk múltjának egy darabja él. A Pest megyei önkormányzat az itt dolgozóknak ezen az ünnepélyes alkalmon mondott köszönetet a millenniumi évben nyújtott munkájukért.
A Pest Megyei Levéltár jelenleg több mint 18000 folyóméter iratot őriz, amely a Magyar Országos Levéltár és a Budapest Főváros Levéltára után a harmadik legnagyobb terjedelmű irategyüttes. A levéltári anyag használatát, a kutatók tájékoztatását az 1998-ban nyomtatásban megjelent, és a költözködés után is naprakész állapotban tartott fondjegyzék és a kutatótermekben elhelyezett áttekintő raktári jegyzékek segítik.
Átadták a milleniumi zászlót a Pest Megyei Levéltárban
A Pest Megyei Levéltár jelenleg több mint 18000 folyóméter iratot őriz, amely a Magyar Országos Levéltár és a Budapest Főváros Levéltára után a harmadik legnagyobb terjedelmű irategyüttes. A levéltári anyag használatát, a kutatók tájékoztatását az 1998-ban nyomtatásban megjelent, és a költözködés után is naprakész állapotban tartott fondjegyzék és a kutatótermekben elhelyezett áttekintő raktári jegyzékek segítik.
Forrás:pestmegye.hu, pestmlev.hu
-kt-
Pest megye Online - www.pestmegye.com
Szóljon hozzá fórumon!