A megszorítás miatt a napközik is bezárnak - Pilis
Pilis - Emelnék a pedagógusbéreket az érdekvédők, és tiltakoznak a művészeti és szakképző iskolákat, valamint az iskolai napközis ellátást sújtó drasztikus forráskivonás ellen.
A jövő évi költségvetési javaslat több pontja ellen tiltakozik a legnagyobb szakszervezeteket tömörítő Közoktatás-politikai Tanács munkavállalói oldala - írja a Magyar Nemzet.
Az érdekvédők követelik az új finanszírozási modell alapjának emelését, a pedagógusbérek és -pótlékok növelését. Tiltakoznak a művészeti és szakképző iskolákat, valamint az iskolai napközis ellátást sújtó drasztikus forráskivonás ellen, amely szerintük újabb tömeges iskolabezárásokhoz és pedagóguselbocsátásokhoz vezet.
Az alapfokú művészeti iskolák támogatását 30 százalékkal csökkentené a kormányzat. A szakképzésben a tárca olyan pályázati rendszert vezetett be, amely csak az 1200 diáknál többet jegyző oktatókomplexumokat támogatja, így a kisvárosi szakképző iskolák várhatóan kénytelenek lesznek becsukni a kaput.
A kormány tovább csökkentené az iskolai napközisellátásra fordított pénzt is. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke emlékeztetett: az Országgyűlés törvényben tette lehetővé, hogy ne működjön minden iskolában napközi. Ma már az is elég, ha egy önkormányzat csupán egyetlen intézményben tart fenn ilyet, és ez a helyzet az újabb pénzelvonással tovább súlyosbodik. Az érdekvédő szerint ezek az intézkedések éppen a hátrányos helyzetű gyerekeket sújtják a legjobban, hiszen így elérhetetlenné válnak az ingyenes szakkörök, és az iskola helyett az utcán nevelkednek majd a gyerekek.
Elfogadhatatlannak tartják az érdekvédők a vállalkozások, cégek által fizetett, eddig az oktatás támogatására létrehozott szakképzési alap kisadókkal történő összevonását is, mert ennek következtében megszűnne a garancia arra, hogy ezt a pénzt továbbra is a szakképzésre fordítják.
A munkavállalói oldal tiltakozik a pedagógus-továbbképzésekre nyújtott állami támogatás befagyasztása ellen is.
A hírt közlő Magyar Nemzet számításai szerint az elmúlt tanévhez képest jövő szeptembertől az első és a második évfolyamon gyermekenként több mint 58 ezer forinttal, 204 ezerről alig több mint 145 ezer forintra csökken a közoktatás állami támogatása. Ugyanez az 5-6. évfolyamon 41 ezer forintos, míg a kilencedik-tizedik évfolyamon csaknem 50 ezer forintos elvonást jelent.
Forrás: www.piliscentrum.hu
Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz
A megszorítás miatt a napközik is bezárnak - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu