22 éves a "Matrica" Múzeum
A gyönyörűen felújított műemlék jellegű épületben a település római kori nevét viselő 22 éves „Matrica” Múzeum 2009. december 4-én 16.30 órakor nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt.
A "Terek, emberek, évezredek" című új állandó kiállítás ünnepélyes megnyitójára kerül sor. Különleges évforduló az apropója a megnyitónak, hisz a Múzeum 1987-ben, 22 évvel ezelőtt ugyanezen a napon és órában nyílt meg a nagyközönség előtt első állandó kiállításával.
A megnyitón ünnepélyes köszöntőt mond Vezér Mihály, Százhalombatta Város polgármestere, visszaemlékezést tart Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum Főigazgatója, aki 22 évvel ezelőtt nyitotta meg az állandó kiállítást és maga is ásott Százhalombattán a 60-as években a Téglagyár feletti bronzkori lelőhelyen. A kiállítást megnyitja Dr. Vigh Annamária, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezetője. Az ünnepélyes megnyitó során kerül átadásra a PRO URBE Százhalombatta Díj Mitták Ferenc részére. A díjat Vezér Mihály polgármester adja át.
2009 áprilisától folytatódott a kiállítás második szakaszának építése. A kiállítás megvalósítása Százhalombatta Város Önkormányzatának és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Alfa programjának támogatásával jött létre. 22 év után ezen a különleges napon a Terek, emberek, évezredek című új állandó kiállítás megnyitásával a Múzeum a város tízezer éves múltját mutatja be az újkortörténetig.
-kt-
Pest megye Online - www.pestmegye.com
Szóljon hozzá fórumon!