Pest megye

Szent István Egyetemen is megalakult a Területi Innovációs Platform

 Szent István Egyetemen is megalakult a Területi Innovációs Platform
A gödöllői Szent István Egyetem is csatlakozotta Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával tavaly elindított Területi Innovációs Platformok kezdeményezéshez, és megalakította a saját TIP kezdeményezését.
A platformhoz eddig hat vidéki és tizenegy budapesti egyetem csatlakozott. A gödöllői TIP alapító ülésén Szabó István, az NKFI Hivatal elnökhelyettese elmondta: a kezdeményezés célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.


 Szent István Egyetemen is megalakult a Területi Innovációs Platform


Hozzátette, hogy a hazai gazdaság teljesítőképessége jelentősen fokozható, ha jobban tud hasznosulni az a szakértelem, amely az országszerte fellelhető tudásbázisokban halmozódik fel, és ezzel erősíthető a kis- és közepes vállalkozások innovációs képessége is. A magyar egyetemi hálózat egyértelműen alkalmas arra, hogy az innovációs ökoszisztéma központi szereplőjévé váljon, és különösen fontos, hogy az egyetemi tudás megnyíljon a helyi kkv-k előtt is - fűzte hozzá az NKFI Hivatal elnökhelyettese. Palkovics László, a SZIE rektora elmondta, hogy egyetemük a legnagyobb hazai agrárprofilú intézmény, ezért a helyi innovációs ökoszisztéma hatókörét nemcsak regionális, hanem ágazati szinten is értelmezik. Hozzátette: céljuk, hogy a kutatási, fejlesztési eredményeik ne csak tudományos szempontból fontos publikációkban jelenjenek meg, hanem olyan profitorientált cég jöjjön létre a fejlesztőkkel, a hallgatókkal, amely részt vesz a végtermék gyártásában, forgalmazásában és a piacra kerülésben is.

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Partnereink


 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu