„Megújuló energia-megújuló határvidék” a Pilisben - Pilis
Pilis - Hat hónapon belül felépül Esztergomban az az ökotechnikai bemutató ház és park, amelyre az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület nyert uniós forrást.
A Megújuló energia - megújuló határvidék c. programnak csak egyik eleme a park. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szakértőinek bevonásával az egyesület feltérképezi a régió megújuló energiaforrás potenciálját, és intenzív szemléletformáló kampányt indít.
A „Megújuló energia - megújuló határvidék” c. program végrehajtására az egyesület 39 millió forintot nyert a Európai Unió Interreg programjától. Fő célunk, széles körben bemutatni és elterjeszteni a megújuló energiaforrásokat, ezáltal csökkentve a pilisi térség környezetterhelését. A projekt az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területén és Komárom-Esztergom megyében kerül megvalósításra.
A program négy fő elemből épül fel. Először az ELTE szakértőinek és egy térinformatikai-team segítségével űrfelvételek, széltérképek, és más alapadatokból kiindulva elkészül a célterület megújuló energiaforrás potenciál térképe, ami azt ábrázolja, hogy az egyes területeken, mely megújuló energiaforrások alkalmazására a legkedvezőbbek a feltételek.
A második szakaszban egy szakértői team segítségével összegyűjtésre kerül az eddig a pilisi térségben megvalósult megújuló energiaforrás alkalmazások és a külföldi átvehető példák. Célunk ezzel az, hogy gyakorlati megoldásokat mutassunk a pilisi döntéshozóknak, a pilisi lakosságnak, úgy hogy előtte már feltártuk, hogy az adott helyen melyik erőforrás alkalmazására a legkedvezőbbek a feltételek.
A harmadik szakaszban kerül sor az ökoház és ökopark megépítésére, mely az esztergomi Búbánat-völgyben kerül kialakításra. A ház élő példája lesz a megújuló energiaforrások alkalmazásának.
Végül zárásként intenzív szemléletformáló kampány indul a Pilisben. Az eredményekkel megkeressük a térségi polgármestereket, akkreditált tanár-továbbképzést indítunk el, iskolai oktatást, és utcai megjelenéseket szervezünk, valamint elkészül egy összefoglaló kötet a program eredményeiről és ajánlásairól.
A programban együttműködünk a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség, amellyel a program egyes elemei közösen kerültek kidolgozásra. Így például a napkollektor-építésre, iskolai oktatásra nem csak itthon, hanem a szlovákiai oldalon is sor kerül.
Forrás: www.piliscentrum.hu
Pilis linkajánló: pilislink.mconet.biz
„Megújuló energia-megújuló határvidék” a Pilisben - Pilis - Pilis - Pilis - Szóljon hozzá Pilis fórumán!
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu