Oktatás

Nagyobb ellenőrzések a nyelvvizsgákon

Mivel az utóbbi időben megnövekedett a vizsgázók száma, így plusz óvintézkedéseket vezetnek be.
Elolvasom   »

Kevesebb a nyelvvizsgák száma

A napigazdasag.hu arról számolt be, hogy csökkenek a nyelvvizsgák, ami az emelt szintű érettségi és a fiatalok demográfi...
Elolvasom   »

A tanárok is nyaralhatnak az Erzsébet programon ...

Az Erzsébet-program új kezdeményezésének köszönhetően a pedagógusok is üdülhetnek családjukkal – közölte az Emberi Erőfo...
Elolvasom   »

Bizakodóak a felsőoktatásban a tanulók

Bár nem élnek valami sok pénzből a hallgatók, mégis a jövőt tekintve pozitívak adta közzé a Magyar Nemzet a friss ifjúsá...
Elolvasom   »

Pozitív a duális képzés

Ebben az évben hét százalékkal többen jelentkeztek azokra az egyetemekre, valamint főiskolákra, ahol duális képzést indí...
Elolvasom   »

A kilenc osztályos képzésről tárgyaltak

A köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Pedagógiai Társaság képviselőivel egyeztetett a kilenc osztályos képzés bev...
Elolvasom   »

Segíti a kormány a diákmunkát

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány 1,5 milliárd forintot fordít a diákmunkaprogramra.
Elolvasom   »

Kikérik a pedagógusok véleményét

Az oktatással összefüggő intézkedések döntésénél mostantól a pedagógusok véleménye is számítani fog.
Elolvasom   »

Biztonságos közlekedésre nevelik a tanulókat

Közel 42 ezer diák, szülő és pedagógus volt jelent a gyermekek biztonságos közlekedésére nevelést célzó pályázati progra...
Elolvasom   »

Lezajlott a kompetencia mérés

Csaknem 270 ezer tanuló írt idén kompetencia tesztet május 27-én délelőtt.
Elolvasom   »

Sok fiatal akar haza jönni

Jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az M1 reggeli műsorában.
Elolvasom   »

Mindenki időben megkapja a tankönyvet

Szeptember elsejéig minden iskolába eljuttatják a tankönyveket a diákok számára.
Elolvasom   »

Csak étkezésért lehet pénzt kérni az iskolákban

Nem kérhetnek el pénzt a közoktatásban az iskolaidőben zajló programokért, mint például az erdei iskoláztatásért.
Elolvasom   »

Támogatja az állam a doktoranduszképzést

Palkovics László az M1 műsorában arról számolt be, hogy az állam tovább fizetné a doktoranduszképzést.  
Elolvasom   »

Fizetés köteles az a diák, aki nem szerzi meg id...

Az origo.hu arról számolt be, hogy a hallgatóknak a képzésük költségének a felét ki kell fizetni, ha a képzési idő másfé...
Elolvasom   »

Jól sikerült a tankönyvfejlesztés

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint szülői nézőpontból is jól sikerült a tankönyvterjesztésnek a reformja...
Elolvasom   »

A szünetekben is gondoskodnak a tanulókról

A tavaszi szünet ideje alatt minden általános iskola ügyeletet tart, amennyiben a szülők igényt tartanak rá.
Elolvasom   »

Megállapodás a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és...

Március 25-én kötött stratégiai megállapodást egymással a két intézet.
Elolvasom   »

Szorosabb kapcsolat a felsőoktatás és a munkaerő...

A Duális Képzési Tanács alakuló ülésén tartott beszédet Balog Zoltán, ahol elmondta, hogy szorosabbá tennék a felsőoktat...
Elolvasom   »

Kiemelkedően fontos a duális szakképzés - interj...

Majoros János, az IPOSZ alelnöke szerint kiemelkedően fontos a gazdaságfejlődés szempontjából, hogy a duális képzés kere...
Elolvasom   »

Kompetencia teszt döntene

A tervek szerint a jövőben azt, hogy ki milyen középiskolába mehet, kompetencia tesztel mérik majd fel.
Elolvasom   »

A megfelelő szakembergárda vonzza a befektetőket...

A duális képzés megléte, illetve tovább fejlesztése befektetői szemmel is hasznos Magyarország számára, hiszen egy megfe...
Elolvasom   »

Karriernap megváltozott munkaképességűeknek

Március 3-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem a megváltozott munkaképességűek számára karriernapot tart.
Elolvasom   »

Szakiskolai ösztöndíj

Sokan nem tudják, hogy ki az akinek jár szakiskolai ösztöndíj, illetve, hogy annak milyen feltételei vannak.
Elolvasom   »

Nagy az érdeklődés az OKJ képzések iránt

A Perfekt Zrt. 2014. évi adataiból kiderül, hogy egyre több fiatat vonzanak az OKJ képzések, hiszen tervezhető karriert ...
Elolvasom   »

dr. Hoppál Péter címzetes főiskolai tanári címet...

A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa adta át a címet a kultúráért felelős államtitkárnak.
Elolvasom   »

Kezdődik az Educatio

Közép-Európa legnagyobb oktatási kiállítása és vására, a mai naptól három napon át, egészen január 24-ig várja a látogat...
Elolvasom   »

Több feladat az Oktatási Hivatalnak

A Kliktől, az Oktatáskutató Intézettől, valamint az Educatio Kft-től is vesz át feladatokat az Oktatási Hivatal.
Elolvasom   »

Fejleszteni kell a digitális oktatást

A Nemzeti Digitális Konzultáció keretében az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) úg...
Elolvasom   »

Több mint 100-an jelentkeznének kancellárnak

Még nyolc pozíció maradt betöltetlenül a felsőoktatási kancellár posztjára, amire rengeteg jelentkező van.
Elolvasom   »

Programajánló

«
19. 2019. június
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
máj.
27.
máj.
28.
máj.
29.
máj.
30.
máj.
31.
jún.
1.
jún.
2.
jún.
3.
jún.
4.
jún.
5.
jún.
6.
jún.
7.
jún.
8.
jún.
9.
jún.
10.
jún.
11.
jún.
12.
jún.
13.
jún.
14.
jún.
15.
jún.
16.
jún.
17.
jún.
18.
jún.
19.
jún.
20.
jún.
21.
jún.
22.
jún.
23.
jún.
24.
jún.
25.
jún.
26.
jún.
27.
jún.
28.
jún.
29.
jún.
30.

Partnereink


 
 
 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu