Érd

Nőtt az elégedettségi mutató Érden

Nőtt az elégedettségi mutató Érden
Érden minden évben reprezentatív közvélemény-kutatást végeznek, idén augusztus 28. és szeptember 28-a között mérték fel, hogy az érdiek hogyan érzik magukat. Az eredmény szerint tavalyhoz képest három százalékot nőtt az elégedettségi mutató.
T. Mészáros András polgármester tájékoztatása szerint kiderült, hogy az érdiek közel 60 százaléka bízik a város jövőjében, és 32-ről 23 százalékra csökkent azok aránya, akik három megoldandó problémát említettek Érddel kapcsolatban. A polgármester kiemelte, hogy a városvezetés számára kiemelten fontos az érdiek véleménye, hogy milyen irányt vegyenek a jövőbeni fejlesztések. 


Nőtt az elégedettségi mutató Érden
A reprezentatív közvélemény-kutatás szerint tavalyhoz képest három százalékot nőtt az elégedettségi mutató Érden


Érd legnagyobb problémája továbbra is a helyi közlekedés infrastruktúrájával kapcsolatos, a megkérdezettek kétharmada a járdák és az utak állapotát, 15-15 százalék pedig a közlekedést és a közbiztonságot jelölte meg problémaként. A sikerek közül a csatornázást említették a legtöbbek, összességében pedig a megkérdezettek 71 százaléka említett  egy sikert az elmúlt három évből. Tavalyhoz hasonlóan idén is a sportolási lehetőségeket értékelték a legjobbra.


/T.D.
 
 

Programajánló

«
14. 2017. december
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
nov.
27.
nov.
28.
nov.
29.
nov.
30.
dec.
1.
dec.
2.
dec.
3.
dec.
4.
dec.
5.
dec.
6.
dec.
7.
dec.
8.
dec.
9.
dec.
10.
dec.
11.
dec.
12.
dec.
13.
dec.
14.
dec.
15.
dec.
16.
dec.
17.
dec.
18.
dec.
19.
dec.
20.
dec.
21.
dec.
22.
dec.
23.
dec.
24.
dec.
25.
dec.
26.
dec.
27.
dec.
28.
dec.
29.
dec.
30.
dec.
31.

Partnereink


 
 
 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2017. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu